Keresés a blogban

kedd

Gyerekek nevében

Rendhagyó téma következik, rövid kis eszme futtatás.
Tova tűnő álomról a gyerekeink gyerekkoráról.
Gyerekkoruk van akiknek ilyen, másoknak olyan.
Egy dologról azonban a legtöbb szülő már rég elfeledkezett!


Miről hát a szeretet lényegéről és a lemondásról a gyerekéért.
Szinte hallom a felháborodást, én nem fogom feladni az életem, a karrierem, vagy valami másom csak mert van egy gyerekem.

Aki így gondolja, hogy nem ér meg a gyereke egy kis kellemetlenséget, soha nem fogja megtudni milyen csodás dolgokról marad le. Adott esetben pedig rosszallóan nézheti ahogy unokája hétről hétre idegenekre lesz bízva, mert gyermeke is örökölte az ön hozzáállását.

Nem riasztó tény hogy a legtöbb kiskorúak által elkövetett bűncselekménynél a gyermek rendezett családi körülmények közül jött?

A védekezés: mi mindent megadunk neki amit szeretne.
Ha így van akkor bizonyára pontosan azt is feltudják sorolni:
  • Kik a legjobb barátai?
  • Mire vágyik, milyen távolabbi céljai vannak?
  • Melyik műsor a kedvence?
  • Vagy hogy aznap mi történt vele a bölcsibe, oviba, suliba?
Kérdezem, de nem válaszol vagy csak félszóval elintézi. 
Vajon amikor érdeklődik mit csinál éppen? 
Ülnek egymással szemben és figyelmesen hallgatja a válaszát? Vagy épp csak kötelesség tudatból oda kérdez.

Kedves Szülők a legértékesebb kincs amit a gyerekeknek adhatunk a velük töltött idő. Játékkal beszélgetésekkel.

A szeretetünk jelét az odafigyeléssel és őszinte érdeklődéssel tudjuk leginkább kifejezni.
Azzal ha hagyjuk kibontakozni és nem a mi saját vágyainkat és félelmeinket próbáljuk meg ráerőltetni.

Végezetül mi is indította el bennem ezt a gondolat menetet:

Voltam egy gyerek fesztiválon ahol sajnos sok-sok türelmetlen szülőt láttam. 
A kislány élvezettel játszott már hosszú ideje, az unalom szikrája sem mutatkozott rajta. Az anyuka egyre türelmetlenebbül szólongatta gyere nézzünk más játékot is. Ezt egyre ingerültebben, majd fogta és kihúzta a leányzót a játékok közül aki persze még jó darabig ordított amíg az anyukája vitte.

Egy másik számomra nagyon dühítő esemény az ugrálónál volt. Egy testvér pár a földön ülve igyekezett belebújni a cipőjébe, mindezt csendben nyugodtan. Anyuka elfelejtve hol is van erőteljesen rájuk kiabált: "Ne szórakozzatok már! Ne rosszalkodjatok húzzátok már azt a cipőt!" Majd mint aki álmából ébred észrevette hogy mindenki őt nézi határozottan rosszallóan.
Mondanom sem kell hamar elviharzott.

Legalább ezeken a napokon tessék már kicsit hagyni hadd irányítson a gyerek és méltósággal viselni a két vagy három órás ácsorgást a játék saroknál. 
Vagy az idejüket nem érdemli csak a pénzüket a gyerekük?






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése