Keresés a blogban

kedd

Kuc Kuc Kuc hangzik sok helyen

A köhögés és tüsszögés már a mindennapok része, így a téli időszakban. Betudható ez annak hogy viszonylag enyhe az idő és így jól érzik magukat a bacik és a vírusok.
Íme 5 gyógynövény amelyik gyorsan segít túljutni a köhögésen és teaként kell fogyasztani:

  1. Ökörfarkkóró
  2. Lándzsás útifű
  3. Hagyma
  4. Kakkukfű
  5. Mezei zsurló
Ezen felsorolásból sokak számára a hagyma az oda nem illő szereplő, pedig ez nem így van. Dédimamám sokszor használt receptje:


3 evőkanál kristálycukrot karamellizálunk vigyázzunk hogy ne égjen meg különben nagyon keserű lesz., majd felöntjük
1 liter vízzel, amit forralásig hevítünk.Letisztítunk 4 fej hagymát és a külső, barnás héjrétegét alaposan átmossok, (a barna részt is tegyük a vízbe ez ismerős lehet talán a tojás festéstől) forrásban lévő vízhez tesszük. Állni hagyjuk pár percig, de már ne forraljuk. Aztán ahogy a teánkat szoktuk ízesíteni ezzel is úgy járunk el.



Még egy házi recept a köhögésre:
Édesanyám gyerekkoromban a fekete retek és a sárgarépa levét ittata velünk. Ezekre lyukat vájt és mézet tett bele, pár óra elteltével pedig felhörpinthettük a gyógyító nedüt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése